Osztályelnök: Jónás István

A magashegyi turizmus átmenetet jelent a természetjárás és a hegymászás között. A hazai túramozgalmak (pl. Kék túra), a teljesítmény-túrázás, a tájékozódási futás egy-egy fontos elemét testesítik meg a magashegyjárásnak: a táj szépsége, a teljesítmény, a tájékozódás élvezetének élményét. Igazából már csak egy dolgot kell ezekhez hozzávenni: a magashegyi körülményeket. Amikor a havasi legelőkre kiérve elhagyjuk az erdőhatárt, és az elterülő gyalogfenyők már nem akadályozzák a kilátást, akkor tárul ki előttünk a magas hegyek világa, a növényhatár feletti sziklacsúcsok, még feljebb a hóborította hegyormok birodalma. Hazánkban ilyen helyek nincsenek. A Magas Tátra, a Trigláv-csoport, az Alpok legközelebbi vonulatai egyaránt legalább 500 kilométer távolságra vannak Pécstől.

A számunkra szokatlan körülmények jelentik a különbséget a hazai és a magashegyi túrázás között. Távolabb kerülünk a megszokott civilizációs biztonságtól, ki vagyunk téve az időjárás szeszélyeinek. Szervezetünknek alkalmazkodnia kell tengerszint feletti magassághoz, meg kell tanulnunk a sziklás, omladékos, havas terepen való biztonságos mozgást. A magashegyi túrázástól a hegymászás felé közelítve, a technikai megoldások szerepének erősödése tapasztalható. A hegymászó az út jelentős részében a mászás kivitelezésére koncentrál. A következő akadály leküzdése, a társ mozgásának biztosítása oly mértékben lekötheti figyelmünket, hogy minden másról megfeledkezünk. Egy-egy pillanatra megállva, katartikus élményként hat annak érzékelése, hogy mindezt milyen gyönyörű helyen végezzük.