Dunántúli Megyék Természetbarát Vezetőinek Találkozója
Abaliget, 2009. augusztus 21-23.
Újabb sikeres rendezvényt írhattunk be a Baranya megyei természetjárás krónikájába, melynek során szeretett Mecsekünk szépségét, egyedülálló kincseit mutathattuk meg, - ezúttal a Dunántúli Megyék Természetbarát Vezetőinek. Augusztus 21-23-ig 46 résztvevővel zajlott a találkozó: abaligeti bázishellyel, egész napos Jakab-hegyi tartózkodással, s autóbuszos túrával Orfű térségében.
Ezt a találkozót minden évben más megye természetbarát vezetői rendezik, s igyekeznek megyéjük természeti értékeit megmutatni vendégeiknek. Mi is így tettünk. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség megbízásából a Mecsek Egyesület, élén Baronek Jenő ügyvezető elnök tervezte, szervezte a találkozót.
Augusztus 21-én délután Abaligeten, a Hotel Abaligetben vártuk vendégeinket. Szállást biztosítottunk még a Cseppkő Panzióban is.
Örömmel tapasztaltuk, hogy meghívásunkat elfogadta Szabó Imre Környezetvédelmi és Vízügyi miniszter, a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke, Duró Imre a Magyar Természetbarát Szövetség igazgatója, Pusztay Sándor a Természetbarát Turista Magazin főszerkesztője, valamint – Komárom–Esztergom megye és Vas megye kivételével - minden dunántúli megye vezetősége. A művészeti ágak egy-egy jeles képviselője is résztvevője volt találkozónknak: Kováts Kolos Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös tagja, a Mecsek Egyesület Örökös Tiszteletbeli Tagja, Debreczeni József publicista, politikai közíró, Császár Péter képzőművész és Kutas László előadóművész. Meghívott vendégeink családtagjaikkal érkeztek és legtöbben a találkozó teljes időtartama alatt velünk voltak, bizonyítva ezzel azt, hogy jól érezték magukat.
Első délutáni programunk a Denevér Múzeumban zajlott. Itt dr. Iványi Ildikó, a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott igazgatója, a Mecsek Egyesület alelnöke, Závoczky Szabolcs a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója és Baronek Jenő, a Mecsek Egyesület ügyvezető elnöke fogadta a vendégeket. E sajátos, egyedülálló múzeumban Závoczky Szabolcs, a DDNPI igazgatója, e kiállítás megálmodója kalauzolta csoportunkat.
Ezután valamennyien a barlang előtt gyülekeztünk, mert első napi programunk itt folytatódott. Először Zalán Béla barlangász értő és érdekfeszítő vezetésével jártuk végig a barlangot. A Nagyteremben megtapasztaltuk a teljes sötétséget, majd barlangász barátaink, Glöckler Gábor vezetésével, fényjátékkal üdvözölték a látogatókat. Kutas László előadóművész konferanszában megismerhettük az abaligeti barlang mondáját, majd következett a „hivatalos” megnyitó. Elsőként – házigazdaként - Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója mondott üdvözlő szavakat, majd Szabó Imre Környezetvédelmi és Vízügyi miniszter, a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket és a szervezőket.
Tóth Klára a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke a baranyai természetjárók és a Mecsek Egyesület tagsága, valamint a szervezők nevében mondta el, hogy örülünk, hogy megmutathatjuk „Kincses Baranyá”-nk értékeit, gazdagságából néhány nevezetességet, amelyek e pár négyzetkilométeren (Orfűtől Abaligeten át Kővágó-szőlősig) találhatók.
A megnyitó igazi meglepetéssel is szolgált. E nagy- szerű akusztikájú teremben Kováts Kolos, Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös tagja, a Mecsek Egyesület Örökös Tiszteletbeli Tagja énekelt a vendégeinknek. Csodálatos hangja elvarázsolt bennünket, akár a népdalokat, akár Sarastro áriáját hallottuk tőle. Igazi ajándék volt!
S ezzel még nem volt vége „gazdagságunk” bemutatásának. Kifelé jövet, a „gyógyteremben” Ötvös Károlyné, a DDNPI Oktatási Csoport munkatársa vetített gyönyörű képeket szűkebb hazánk épített és természeti kincseiről.
Az estét az abaligeti Pajta Múzeumban töltöttük. A gazdag kiállítás megtekintése után Kutas László előadóművész könnyed dalai szórakoztattak bennünket. A szép nyári estén sokáig beszélgettünk még a csillagos ég alatt, gyertyafénynél a ház hangulatos kertjében.
22-ére, szombatra egész napos szabadtéri programot szerveztünk, ezért nagyon örültünk, hogy derűs, szép reggelre ébredtünk. A DDNPI terepjárói „röpítettek” bennünket az erősen vízmosta, döcögős utakon a Jakab-hegy fennsíkjára.
Merész tervünket valósítottuk meg: Kis csoportokban végigjártuk a földsáncot, amely igazi kalandtúra volt, hiszen a sáncon egyenetlen talaj, kidőlt fák ágai, kiálló kövek nehezítették haladásunkat. Egy kis „félrelépés”–t nem számítva épségben, élményekben gazdagodva teljesítettük vállalásunkat. A sánc keleti oldalán haladva szép rálátásunk volt a városunkra, a Tubesre, a Sós-hegyre. Ahol a sáncot turistautak keresztezték, meg tudtuk mutatni a sánc szerkezetét, ill. egy helyen a kutatóárok is szemléltette a kereszt- és hosszmetszetet.
A zöld sávval jelzett útra érve igazi ritkaságot fedeztettünk fel vendégeinkkel: Császár Péter „failak”-ját. Ez, a fa ágai közé épített kis lak egy 2001-es alkotótábor során készült műalkotás. Az alkotóművész is vendégünk volt a találkozó ideje alatt, s itt, a fára épített „lak” alatt beszélt ennek az érdekes műfajnak a sajátosságairól, más munkáiról, terveiről.
Tovább folytatva utunkat, már a déli oldalon haladva tapasztaltuk meg, hogy a sánc itt szinte alig magasabb 1-2 m-nél, míg a keleti oldalon 6-8 m magasra is építették. Ennek az a magyarázata, hogy déli oldalról a szakadék miatt kevésbé volt támadható a vár. A Zsongor-kőnél tartottunk hosszabb pihenőt. Vendégeink ámuló tekintetét látva biztosak lehettünk benne, hogy soha nem felejthető élményt kínáltunk számukra a csodálatos panorámával.
Fényképezés, mondamesélés után újra felkapaszkodtunk a sáncra, s itt is megtapasztaltuk, hogy nyugaton is magas sáncot kellett építenie a kora vaskori népnek, hogy az a támadások ellen megfelelő védelmet nyújtson. A romos István-kilátón túlhaladva letekintettünk a halomsírokra, s északra, majd keletre fordulva gyönyörködtünk a szép tölgyes-bükkös erdőben. Az Orfűről jövő zöld sáv jelzésen tértünk vissza a fennsíkra.
Itt már finom illatok lengedeztek, két nagy bográcsban rotyogott a vaddisznópörkölt.
A „logisztikai csoport” fiatal tagjai Börcsök Péter és barátai, már meg is terítették a kolostor udvarán felállított asztalokat. Ebéd előtt még az is gazdagította élményeinket, hogy a pálos kolostorról, a pálos rend történetéről hiteles személy, Csóka János pálos szerzetes, házfőnök, prefektus, a Lyceum templom igazgatója beszélt. A lelkes fiatalember egyszerű, világos szavai, rokonszenves személyisége a pálos rend mai légkörét is közvetítették.
A Benczes Gábor által főzött, gazdagon ízesített vaddisznópörkölt Tátrai Bea finom salátájával fenséges eledelnek bizonyult, s a helyszín - a kolostor udvara - is hozzájárult, hogy az ebéd a biztosan megmaradó jó élmények sorába került.
Egy kis beszélgetés, „árnyékkeresés”, majd erőgyűjtés következett a délutáni programhoz: Gyalogosan leereszkedtünk a Babás-szerkövek, a Sasfészek és a Jubileumi kereszt érintésével Kővágószőlősre.
A Jubileumi keresztnél még egy meglepetéssel szolgáltunk vendégeinknek: Börcsök Péter szépen hangzó hegedűjátéka a szikrázó napsütés és komoly meleg ellenére nagy tetszést aratott a hallgatóság körében.
A faluba leérve Sándor Tibor polgármester volt segítségünkre abban, hogy a templomot és az uránbányászati gyűjteményt megtekinthessük. Szakszerű tájékoztatása nyomán a falu mai életének örömeire, gondjaira is ráláttunk. Kővágószőlősről a résztvevők a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának terepjáróival érhettek vissza Abaligetre.
Utólag is jó döntésnek látszik, hogy a Jakab-hegyen töltöttük ezt a napot. A koravaskori földvár, amely a Kárpát-medence egyetlen ilyen épen megmaradt létesítménye, a Zsongor-kőről elénk táruló panoráma, a Remetebarlang, a halomsírok, a kolostorromok, a Babás-szerkövek, a Sasfészek, a Jubileumi kereszt bizonyította, hogy e pár négyzetkilométeren valóban igen sok érték, természeti, kultúrtörténeti érték halmozódott fel, amelyet érdemes megmutatni az ország távoli tájairól érkezett vendégeknek. Kattogtak a fényképezőgépek, készültek a video-felvételek. E képek és emlékezetük segítségével magukkal vitték vendégeink e kincseket.
Este Tám László fotóművész vetítette szép képeit: Baranyáról, Pécsről, földi és légi felvételekkel. E program és az éjszakába nyúló beszélgetés helyszíne a Cseppkő Panzió hangulatos sörözője volt.
Vasárnapra (23-ára) már csak délelőttre szerveztünk programot, ennek egy részét is autóbusszal valósítottuk meg. A Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás volt a segítségünkre abban, hogy Orfűt bemutassuk vendégeinknek.
Füke László közoktatási referens és dr. Harmat Béla címzetes főjegyző vezetésével meglátogattuk a Mecsek Házát, ahol a Szegedi Karszt-és Barlangkutató Egyesület fiatal, lelkes tagja szakszerű, érdekfeszítő kalauzolása nyomán megismerhettük e sajátos, egyedi épület funkcióját, bepillantást nyerhettünk a barlangászat izgalmas világába.
Ezután a Vízfő-forráshoz sétáltunk, majd megtekintettük a Malom-múzeumot.
Később rövid sétát tettünk a tekeresi főutcán, megtekintve a szépen rendbe hozott házakat, istállókat, majd az autóbusszal visszatértünk Abaligetre, hogy elkölthessük az utolsó közös ebédet. A Camping étteremben most is nagyon finomakat főztek és kínáltak nekünk, mint a három nap folyamán mindig.
Távozó vendégeink köszönő szavai, az utólag kapott elismerések, a három nap alatt kialakult és uralkodó hangulat azt bizonyítják, hogy fáradozásunk nem volt hiábavaló. Sikerült egy élményekben gazdag, látnivalókban bővelkedő, természetközeli programot összeállítanunk és megvalósítanunk. A szervezés nagy részét Baronek Jenő még megyei elnökként kezdte, majd a megyei szövetség megbízásából a Mecsek Egyesület ügyvezető elnökeként folytatta. A tőle megszokott igényességgel, körültekintéssel végzett munkája, a maximális „jólétről” gondoskodó igyekezete, a jól sikerült programok nyomán mindenki úgy vélte: nem lesz könnyű dolga Fejér megyének, ahol a következő évi találkozót szervezik.
Baronek Jenő a sikeres találkozó érdekében sok segítséget kért és kapott a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól, személy szerint Závoczky Szabolcs igazgató úrtól, a Baranya megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságától, személy szerint dr. Varga Tamás igazgató úrtól, a Mecseki Erdészeti Zrt-től, személy szerint Káldy József igazgató úrtól, valamint a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulástól, személy szerint dr Schleich Mária irodavezető asszonytól, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Baronek Jenő személyes segítőtársai a szervezésben és a programok megvalósításában a már említetteken (Tátrai Bea, Benczes Gábor) kívül Börcsök György, Pál Krisztina és Tóth Klára voltak.
Talán valamennyiünk nevében mondhatom: jó volt ennek a szervező csapatnak a tagja lenni! Úgy gondolom (a visszajelzések is igazolják), hogy egyetlen résztvevő sem bánta meg, hogy ezt a hosszú hétvégét Baranyában, azon belül is a Nyugat Mecsek Tájvédelmi Körzet e sajátos látványosságokkal gazdag területén töltötte. Fáradozásunkért kárpótolt minket a kitűnő hangulat, a vendégek - szemmel is látható - jó közérzete és köszönő szavai.
„És akkor már megérte!”
Fotók: Tóth Klára
2009. augusztus 28.
Tóth Klára,
a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke
Várjuk vendégeinket
Zalán Bélát hallgatjuk
Závoczky Szabolcs üdvözli a vendégeket
Szabó Imre köszönti a találkozó résztvevőit
Kováts Kolos énekel
Erőt gyűjtünk
A sáncon
Császár Pétert hallgatjuk
A Zsongor-kőről körülnéztünk
Csóka János pálos testvér a kolostorról és a rendről mesél - ezúttal civilben
A kolostor udvarán ebédeltünk
Csoportunk egy része a Babás-szerköveknél
Börcsök Péter hegedül
A Mecsek háza
Harmat Béla Orfűről mesél
Baronek Jenő a Vízfő-forrást mutatja be
Következik Fejér megye