Bevezetés

Az alábbi összeállítás a mecseki természetjárók által jól ismert terület geológiai bemutatását szolgálja, miközben annak kataszterező dokumentálásának példája. Nem köztudott, hogy a címben jelölt forrás vize egykor feltárt patakos barlangból ered.

Mielőtt az alábbi ismertetéshez kezdenénk, le kell szögezni, hogy a Ny-i Mecsek karsztos képződményei alatt a középső triász Anizusi és Ladini emeletek mészkő és dolomit képződményeit értjük. A Magyar Rétegtani Bizottság által meghatározott – de fejlődésében folyton változó – litosztratigráfiai elnevezések születnek. (Ezek a Magyar Állami Földtani Intézet – MÁFI – honlapján, mint régi és új meghatározások fellelhetők.) Miután publikált dolgozataim régebbi keletűek, így a helyzet túlbonyolítását kerülve, az azokban használt korábbi elnevezéseket használom.

A turisták által közkedvelt kiránduló környék többnyire számukra ismeretlen szpeleokarszthidrogeológiai rejtelmekkel terhelt ismereteket kívánok alább közreadni.

A Remete-réttől 30 perces sétával a kék sáv jelzésű turistaúton közelíthető meg. Az alábbiakban ismertetett Büdös-kúton kívül még hasonló nevű forrásokat ismerünk és leírtunk az elsőnek számító „Mecseki Forráskataszter”-ben (Szerk. Molnár István 1987.). Így Pécsvárad felett, Mázán, és Váralján. Ezeken kívül a Mecsek Egyesület 2006-os Évkönyvében Biki Endre Gábor összeállításában fotóval (270 old.) találjuk még a K-i Mecsekben a Szamár-hegy alatti Büdös-kutat.

A forrás

A Büdös-kút Pécs külterületén a Tubes csúcstól ÉNY-ra 2,3 km-re a régi vadászházból Büdöskúti-kulcsosházzá alakított épület közelében van. A tízezres topográfiai térkép alapján +369 m Adria fölötti magasságban kilépő közismert forrást 1932-ben foglalták támfalas építménnyel. Belül a lezárt fém ajtó mögött víztároló fülke van fémcső kifolyóval. Több felirat olvasható az építmény homlokzatán.

A forrás foglalás építménye

Fotó: dr Bukovinszky Anna 2009 aug. 17.

A felső kifolyócsőből csak időszakosan oltható szomjunk, mert a szintben lejjebb helyezett alsó kifolyócsövön folyik állandó jelleggel. A fotó készítésekor a felső csövön nem volt kifolyás, de percenként egy liternél kisebb hozam volt becsülhető.

A Büdös-kút és az Anyák-kútja is a középső triász alsó anizuszi karsztos mészkőben kialakult barlangból nyeri vizét. Vízhozamuk nagy eltérést mutat, mert az Anyák kútja a Melegmányi vízfolyásos barlang kilépő vize, ami a leszálló karszt megcsapolása, míg a Büdös-kút egy függő – lebegő – karszt kifolyója, így utóbbi sokkal kisebb vízgyűjtővel rendelkezik. Ez a különleges karsztvíz megjelenés a nomenklatúra szerint egy „karsztcsurgó” a környező nyitott magaskarszt leszálló karsztvízöv dolomittal átszőtt mészkövében. (A nomenklatura részletesen a jelen szerző 1970-ben a Karszt és Barlang című, Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat – MKBT – periodikus kiadványában közzétett dolgozatában megtalálható.) Ezen összletben lévő vízzáró réteg fölött tárolt víz megcsapolása a forrás, mely mintegy 100 méterrel van magasabban az általános karsztvízszintnél. A közelben a forrástól ÉK-re húzódó több száz méter széles sávban nagy tektonikus becsípődéssel nem karsztosodó felső triász korú kőzetek (palás agyag és többnyire homokkő) vannak, melyek ék alakban sok száz méteren a mélységben követhetők. A MÁFI földtani térkép sorozatán találjuk a MÉV kutatói által feltárt geológiai szelvényt, amit alább helyi földtani érdekességként érdemes bemutatni. (Publikálva jelen szerző által a Hidrológiai Közlöny 2008. 4. sz.-ban, p.22. 4. ábraként. A Tettye-forrás vízgyűjtő területe, barlangjai és szökevényvizei című cikkben.)

A vízzáró felső triász becsípődés

Nagy-Hámor 1967. nyomán

E vízzáró földtani alakzat a forrástól ÉNY-ra elvégződik, (ld. köv. 2. ábrán.) de a tektonikus öv tovább a Szuadó-völgy első aktív víznyelő-barlangjának irányában egészen Bodáig követhető. Mindezek ismeretében nem zárható ki e nagy tektonika hatása a forrás keletkezésére, azonban a lebegő karszt feküjét minden bizonnyal a dolomit alkotja. A D-re elterülő vízgyűjtő területének felszíne a humusszal fedett mészkő, mely a távoli múltban erodálódott nem karsztos üledékekkel is takart volt. Erre utaló törmelék volt megfigyelhető a Büdös-kút barlangjában.

Megfigyelések a forrástól eredő patakocskát követve

A lebegő kasztvízszint kiterjedéséről kaptunk ismeretet egy MÉV kutató fúrásából Szárazkútnál. E két pont között fél távolságban van a Mecseki Karsztkutató Csoport – MKCs – kutatói által feltárt Spirál-víznyelő barlang, mely ma már, mint víznyelő a kiemelt kútgyűrűs bejáratának pataktól elzárt volta miatt inaktív. E víznyelőben száz méter mélyen felfedezett patakos barlang folyosói az általános karsztvízszint helyi meghatározója.

A Mecsekben még ismeretes másutt is karsztcsurgó típusú forrás, mint az intermittáló Sárkány-kút, a Sárkány szakadékban megjelenő névtelen és a Sárkány-forrás feliratot viselő foglalt kifolyás, továbbá a Gubacsos-forrás. (A sárkány elnevezésű források és az ördöglyukak részletes ismertetése szerző könyv terjedelmű kéziratos dolgozatából remélhetőleg mielőbb kiadásra kerül.)

Büdös-kúttól a patak medrét követve a homokkő aljazat megszakadását jelzi az első meandernél (a lassú vízfolyás által alakított jellegzetesen kanyargós meder nyomvonal földrajzi elnevezése) a mederbeli víznyelő és a környezetében megjelenő töbör sor. Innentől már mészkő-dolomitos mészkő aljzaton haladhatunk tovább a humuszos talajtakarót megbontó vízfolyást követve. Ez a víznyelő az évtizedekkel korábban rendkívüli jelenségnek számító berogyásként 6 m átmérővel és hasonló mélységgel szinte egyik napról a másikra alakult ki egy esős évszak csapadékainak hatására. Ezért is kapta a „Kút-nyelő” elnevezést. Helye az említett nagy tektonika patakmedret harántoló vonalát jelzi. Keletkezésétől a jelenlegi eltömődéséig a Büdöskúti-patak aktív nyelőjeként működött. Keletkezési évében egy őz halálos csapdája volt. Az aktív nyelő szerepét korábban a Büdös-kúti-víznyelő és a Kút nyelő helye közötti szakasz rejtett mederalji nyelői töltötték be. Közülük az egyik megnyílt 1995-ben, majd újra eltömődéséig mint Palermó-víznyelő volt néhány évig kutatás alatt. A csapadékos időszakok és a felhőszakadások miatt a nem karsztos felszínről lefolyó víztől megduzzadt patak vize egyre távolabbi időszakos nyelőket ért el, míg végül a Szárazkúti-nyelő telhetetlenségében fejezte be felszíni útját. Erre utaló nyomokat lehetett észlelni a közelmúlt – júliusi – sok csapadék révén is. Az augusztusi bejáráskor a patak néhány liter percesre csökkent hozamát már a Palermó-nyelő vezette a mélybe.)

A Büdöskúti-nyelő kialakulása is a közelmúlt jelensége volt. Helyén 1970-ben még mindössze kar vastagságú nyelőlyuk működött a mederben egy újabb meander előtt. Az idő múlásával fokozatosan tágult, két év elteltével nyelő tölcsérré alakult, majd évek során a medret harántoló törésvonalat feltárva időszakos nyelőként vezette évtizedig föld alá a patak vizét. (Ez az említett nagy törésvonalra merőleges szerkezeti sík.) A víznyelő fejlődése során már látványos alakzatként mutatta a dolomitot átvágó törésvonal 40 cm széles Ny-i dőlésű kavicsos agyagos hordalékkal töltött litoklázisát. (A litoklázis elnevezés esetünkben a tektonikus eredetű kőzet elválás hasadéka.) Az egyre inkább megnyíló üregbe a MKCs kutatói 1972-től igyekeztek lehatolni. Így az onnan kitermelt kőtömböket a nyelő fölött a mederben gátként építették. Legmélyebbre 1980-ban érték el a függőleges szűkületet, melynek továbbontását egy árvízi sodrással bemosott hordalék tömeg akadályozta meg. Ekkor a nyelés mértéke még meghaladta percenként a másfél köbmétert.

Azóta a mederben egyre inkább hátravágódó erózió és a nagy vízhozamok a gátat megbontva annak köveit is a nyelő üregébe sodorják. A múlt évben a tektonikától a folyás irányba távolodva a meander felé oválisan kialakult tölcsér szélén újabb nyelő-lyuk nyílt meg, ami a barlangkutatók legújabb céltáblája lett. A folyamatosan változó nyelő kapacitást meghaladó jelenlegi nagy vízhozamok a tölcsért, tóként feltöltik, rengeteg uszadékot és törmeléket juttatnak a nyelőbe, majd a tovább folyási útjuk során számos rejtett mederalji nyelőt kapcsolnak be. Így vált láthatóvá a ma már Spirál-barlangként feltárt, kezdetben kar vastagságú lyuk is kutatóink terepbejárásai során még 1977-ben. Az omlások miatt küzdelmes évek alatt folytatott feltáró munka eredménye végül 1996 nyarán született meg, a 100 méter mélyen elért patakos barlang folyosóba történt bejutással. Ez a Mecsekben feltárt legmélyebb víznyelő patakos barlangja. A feltárás első lírai ismertetője az Új Dunántúli Napló 1996 októberi (9. 10.) számaiban, majd a Mai Nap (okt. 16.), valamint a Mecsek Híradó novemberi számában volt olvasható. A szakmai ismertetője jelen szerzőtől 1996-ban egy Palermóban megjelenő szakfolyóiratban, majd 1997-ben az MKCs Jubileumi Évkönyvében és ugyanazon évben a „Pécs Baranya 100 éve a műszaki és természettudományos folyamatok tükrében” című, a Baranya Megyei Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége kiadásában megjelent könyvben került publikálásra. Később a Mecsek Egyesület Évkönyveiben (2002, 2003, 2005, 2008) egyéb szerzők bevonásával is közreadtuk a barlang feltárás eseményeinek leírását. A jelentős barlang felfedezés és feltárás számos kutatójának neve e publikációkban megörökítésre került.

A feltárást követően a bejárat kútgyűrűs véglegesítésekor betonnal zártuk el a nyelőbe vezető víz útját, mely azóta a felszínen folyik tovább. Mivel a Büdöskúti-patak vízgyűjtője 0,54 négyzetkilométer, melyből 0,36 nem karsztos homokkő terület, így (Bogdánfy módszerével számítva) a patak árvízi hozama percenként 60-80 köbméterre tehető. Időnként a Szárazkútig lejutó vízfolyás a régóta ismert nagy bejárati nyílású Szárazkúti-nyelőben végződik. Ezt Kevi László vezetésével alakult Dunántúli Tudományos Intézet Barlangkutató csoportja az ötvenes évek közepén kezdte bontani, majd a Vass Béla vezetésével alakult Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal Barlangkutató Csoportja folytatta a 20 m mélység eléréséig. Ez után 1997-ben további öt méterrel mélyítették az MKCs kutatói. Ez a Mecsekben ismert legnagyobb nyelőképességű alakzat. Egy árvizes bejáráskor itt 1961-ben percenként három köbméter vízmennyiség beömlése volt becsülhető. A nyomok szerint azonban sokkal nagyobb hozamot nyelt el az előző napon (ld. Árvíz a mecseki karszton = Karszt és Barlangkutató Tájékoztató Bp.1962 IV. p.70-73.)

Az MKCs tudományos kutatási programjaként Szárazkút környékének részletes topográfiai térképét elkészítve bebizonyosodott, hogy e térség egy szövevényes víznyelő társulás eldugult és időnként beszakadó üregekkel a humuszos agyagos hordalék platón. Itt 9 db elaggott inaktív nyelőt katasztereztünk. Néhánynak bontását is kezdeményeztük. Köztük az egyik 2001-ben kezdett munkával 2 év alatt már a 10 méter mélységet meghaladta. (Megjegyzendő, hogy számos inaktívvá vált víznyelő kibontásakor a függőleges barlangüreg tévesen az egyébként aknabarlangra utaló zsomboly elnevezéssel kerül kataszteri használatba.)

Ennek a területnek DNy-i részét képező egyik eltemetett dolina vízzáró alja fölött az erdészet által mélyített névadó (Szárazkút) régi kútból időnként vizet tudtak meríteni. Innen a Lóri felé induló erdészeti út mellett mélyült az a MÉV (Orfű-24) vízkutató fúrás, melyből a karsztvízszint fölötti lebegő karsztot megismerhettük.

A terület a Vízfő-forrás vízgyűjtőjének D-i része. Az alább közölt ábra a vízgyűjtő területnek csupán kiragadott részét mutatja be. Adattárunkban őrizzük a mecseki nagy karsztforrások vízgyűjtőinek tízezres méretarányú térképsorozatát hidrogeológiai, szpeleológiai (barlangtani) és morfológiai változatban. Utóbbiból vett részlet látható az ábránkon.

Részlet Rónaki L. 1970-es morfológiai térképéből

A térképen látható dolinasorok alapján bejelölt szerkezeti vonalakkal és különböző méretű dolinákkal (magyar nevén töbrökkel) tarkítva a jellegzetes karszt felület. A jelmagyarázat elhagyásával utalunk a dolina méretek különbözőségeire, miszerint a pontként jelölt legkisebbektől az eltérő belső tartalommal jelölt lehatárolások jelzik a közepes, jelentős és nagy kiterjedésűeket. (A térképet 9. ábraként jelmagyarázattal és az aknabarlangokban észlelt litoklázis csillagdiagrammal kiegészítve a MKCs Jubileumi Évkönyvében 1979-ben publikáltuk.) Az ábrázolt területen számos barlang ismert, melyek a szpeleológiai térképen szerepelnek, de itt csupán három víznyelőt jelöltünk.

Büdöskút környéke

Térjünk végre vissza kiindulási pontunkhoz, majd pedig a Büdös-kút barlangjához. A forrástól ÉK-re befutó völgy K-i oldalában két forrást is találunk, melyek a felső triász (rhaeti) homokkő repedésvízét csapolják meg. Ez a földtani képződmény gyakorlatilag nem vízvezető vagy víztároló, inkább vízzárónak minősül. A tektonikától zavart környezete szűk repedésrendszerrel behálózva mérsékelt vízvezetésre képes. Ilyen a homokkő pikkely ÉK-i részén régóta ismert Darázs-kút és Büdös-víz nevű vízmegjelenés, majd a már említett két kis forrás Büdös-kút közelében.

Utóbbiak közül a közelebbi 2000-ben nagy munka ráfordítással foglalt „Évi-Jenci” névre keresztelt, az év során általában nem élő forrás. Ugyanis az esetenként megjelenő vízét a talaj-takaróból kapja. Fotója és leírása Biki Endre Gábortól a Mecsek Egyesület Évkönyvében (284 old.) látható.

A Büdös-kúttól távolabbi a Feri-forrás, melynek állandó, de csak kis hozammal jelentkező vize a homokkőből ered. Leírása és fotója ld. mint fönt. (p. 288.) 1986-ban foglalták Mellette tűzrakó hely, asztal és pad kellemes környezettel várja a turistákat. Közelében a Baranya Megyei Természetbarátok panteonja a sziklafalon 19 fekete márványtáblával őrzi a tevékeny elődök emlékét.

A kulcsosház mellett fél kilométert felsétálhatunk a kék sáv jelzésű turistaúton, melytől balra nyílik a Homokkő pikkely határának közelében a legnagyobb bejáratú nyílású (3-4 m átmérővel) akna-szerű Büdöskúti-zsomboly. Túlzott megközelítése nem veszélytelen, mert csak alpinista felszereléssel lehet 20 m-es mélységéből kijutni. Részletes ismertetés található a Mecsek Természetjáró Kalauza 1995-ös kiadású (első e címmel jelölt) könyv (Szerk. Baronek Jenő) 180. oldalán, melyhez csatolt ábra is látható. A Zsombolyt Kessler Huber irányításával 1952-ben a pécsi vízmű kezdte feltárni az eredetileg nyitott üreget 11 méterrel mélyítve.

A Büdöskűt barlangja

Ennek felfedezése a forrástól DK-re 140°-ra 50 m távolságban kb.16 m-el magasabban található kis töbör alján a téli szpeleológiai felvétel során fellelt szűk lyukacska megbontásával történt a jelen sorok írója által 1962-ben. A berogyásos alakzat ma hasonlóan zárt aljzattal rejti a barlang bejáratát.

A barlang bejáratának állapota a forrás irányában.

F: dr Bukovinszky A. 2009 aug.

Felfedezését követően dokumentált adataival egy térkép-vázlat is készült metszetekkel, majd mindez közlésre került a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat egyik folyóiratában. (Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató Bp.1962 VI-VII. pp. 95-97.) A cikkből az ábra bemutatása mellett kiegészítésekkel részleteket idézek az alábbiakban.

A Büdös-kút forrásbarlangja

Szerk: Rónaki L.1962.

A töbör 5 x 8 m átmérőjű ellipszist mutat a rétegdőlés irányában. Ennek alján 40 x 50 cm-es nyíláson lehet 60°-os irányban 42°-os lejtőn becsúszva 3 m után elérni a 2 m mély függőleges üreg részt, ami lejjebb továbbra is a rétegdőlés (40/45°) mentén kúszható lapos keresztmetszetű szelvényben 50°-os irányban 44° lejtéssel. Mielőtt tovább ereszkednénk, visszatekintünk e szűk csőszerű üreg bejárati nyílásával szemben a rövid kezdő részre, ahol a beszakadozott dolomit sziklák között néhány méteren felfelé követhető a csapadékvíz által kimosott járat. Az üreg alját borító simára mosott szögletes kövek között löszös humusz és elhullott állatok csontmaradványai között csenevész halványzöld pincenövények is láthatók a beszűrődő napfény hatására. A törmelékes rézsün ökölnyi éles szélű kövekkel szűkített járaton tovább haladva jutunk be a 140/70°-os 80-100 cm széles hasadék üregbe. (Rajzon É-F metszet.) A mennyezet összeszűkül és felfelé vezető karvastagságú kürtők láthatók. (I-II. szelvény.) A fenék apró hordaléktól a fejnagyságú kövekig törmelékkel borított. Itt nagy esésű kicsi barlangi patak csörgedezik a Büdös-kút forrás felé igyekezve.

A hasadék K-i végén kis szifonszerű szűkületen belépő patak hordalékát megvizsgálva találunk mogyorónyi kvarc és tűzkő kavicsokat, nagyobb durva és finomszemű homokkő, valamint homokkő repedéskitöltésből származó kovás anyagú, a záró-kőzetből kioldott durva felületű, sokszor tenyérnyi nagyságú lemezkéket, végül dolomit és mészkő darabokat. Mint már a bejárati részen, itt is találunk fekete égetett cserépedény töredékeket.

A hasadék Ny-i végén réteglap menti kioldásban 290° irányban 40 x 80 cm-es nyíláson nagy eséssel jut tovább a földalatti patakocska. A járat elszűkülése és kanyargó volta miatt szemmel csak mintegy 6 m hosszan követhető (III-IV. szelvény).Kagylós kioldási nyomok csak a patakocska belépési helyének közelében 0,5 m magasságig figyelhető meg. Ez hajdan sokkal nagyobb vízhozam előfordulásokra és ebből következtetve az ősidőktől folyó denudáció (felszíni lepusztulás) miatt lecsökkent vízgyűjtő terület eredetileg nagyobb voltára utal.

A barlang legnagyobb méretű 5,5 m magas üregét alkotó tektonikus hasadék két oldalán, a dolomitra jellemző, réteglapokon belüli szövevényes hajszálrepedések oldott rovátkái sajátságos képet mutatnak.

A két oldal különböző vastagságú rétegeit nem sikerült azonosítani, így az elmozdulás mértéke még ismeretlen. Az oldalfalak ékszerű záródásában fehér színű, puha, sósavtól erősen pezsgő cm-es hasadékkitöltő mészkőréteg látható.

A végig azonos anyagú és dőlésű dolomitban kialakult barlangban semmiféle cseppkő képződményt, valamint ásványos kérgeződést nem találtunk. A mederben fekete színével elütő, lapos szögletes élekkel határolt, tenyérnyi kövek későbbi vizsgálata során kiderült, hogy szárazon felületük barna színű, 1-2 tized milliméter vastag mangándioxid kérgeződéssel borított. Az egyébként sötét színű szarukő darabok genetikája és származási helye még tisztázatlan.

A barlang élővilága forrás-egészségügyi okokból is figyelemre méltó. A felmérés idején egy baglyot zavartam föl, azonban denevért, vagy guanót nem észleltem. A foglalását megelőző időszak során vélhetően a nyitott barlangüregben elhullott állat bomló tetemétől eredő bűz, melyet akár az üregből, vagy a forrás megjelenés helyén tapasztalhattak az arra járók és feltehetően ez lehetett a névadás alapja. A bejáratot omladék zárja és nincs ok az újra nyitására, mely csak a szennyezhetőségét fokozná.